Szeretettel köszöntelek

a Pedeman Consulting weboldalán.

Trapp Anikó vagyok,

a Pedeman Consulting alapítója, pedagógus, life coach, 
gyermek és család coach, valamint pedagógus konzulens. 

ISMERJ MEG

Bemutatkozás

1999-ben óvodapedagógusként diplomáztam, majd óvodapedagógusi munkám mellett néhány évvel később gazdasági diplomát szereztem a Közgazdasági Egyetem Államigazgatási Karán.

Évtizedes - a gyermeknevelés és fejlesztés területére vonatkozó - gyakorlattal, valamint másfél évtizedes versenyszférában szerzett munkatapasztalattal a hátam mögött döntöttem úgy, hogy váltok. 

Az elmúlt években tudásommal, szakmai tapasztalatommal számtalan esetben tudtam segíteni magánélettel, családi élettel, vagy éppen gyermekneveléssel kapcsolatos problémák megoldásában. Coachként hatékony támogatást nyújhatok az akadályok feloldásában. 

SAJÁT MÓDSZER

A kommunikációs híd újjáépítésében támogatás nyújtása, nagymértékű empátiával fűszerezve, 
hogy minden résztvevő jól érezhesse magát.


Tovább
olvasok

Szolgáltatások

SZOLGÁLTATÁSOK

Gyermek és család coaching

A gyermek coaching valamint a család coaching komplex szolgáltatás, melyben a család tagjai koncentrált figyelemben részesülnek a folyamat során. 

SZOGÁLTATÁSOK

Szülő coaching

Bővebben

SZOGÁLTATÁSOK

Pedagógus konzulens

Bővebben

SZOGÁLTATÁSOK

Life coaching

Bővebben

SZOGÁLTATÁSOK

Iskolára felkészítő foglalkozások

Bővebben

Legfrisebb blogbejegyzések

2024-08-27

ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

Az iskolakezdés nemcsak új kihívásokat, hanem rengeteg izgalmat is hoz a gyermekek életébe.

2023-08-03

Hogyan készüljünk az iskolára?

Néhány ötlet az iskolára hangolódás jegyében

Rólam mondták

„Anikó elképesztően lelkiismeretesen, nagyon figyelve, empátiával és szeretettel van jelen a beszélgetéseinken. Őszinte segíteni akarás vezeti, 
és szakmailag is a maximumot adja. Vele végig úgy érezhetem, hogy fontos a témám és fontos, hogy jól legyek, és velem örül, ha sikerül valamire rájönnöm vagy két találkozás között sikerült előre lépnem a célom felé. 
Ha szeretném, iránymutatást is ad, máskor abban segít a kérdéseivel, hogy a saját megoldásomra magam jöjjek rá. Angyalszárnyai vannak! :)”

Eszter

Anikó személyében egy kiváló embert és szakembert ismerhettem meg. Rendkívül közvetlen személyiség, akinek igen hamar meg tud nyílni az ember és úgy érzi, hogy ezer éves barátság köti hozzá.  A célzott kérdéseivel segített, hogy én magam találjam meg a helyes utat az adott problémámat illetően! Korábban nehezen tudtam volna elképzelni, hogy igénybe vegyem egy coach segítségét, mert azt gondoltam ura vagyok az életemben minden helyzetnek, de rá kellett jönnöm, hogy jól döntöttem, amikor megkerestem Őt! Én mindenkit csak bátorítani tudok, aki hasonlóképp érzi. Minden alkalommal barátságos és kellemes környezetet tudott teremteni, amiben rendkívül jól éreztem magam úgy, hogy szélesebb rálátásom lett az életemre és szinte észrevétlenül jutottam el a problémám megoldásához. Örülök, hogy megismerhettem és további sok sikert kívánok!

F. Laura - Financial manager

Anikó kívülállóként rendkívül gyorsan felismeri a problémát. Remek kérdéseket tud felvenni, hogy megismerje ezáltal a másik oldalt is. A problémának is mindig két oldala van, és ha elfogadjuk, hogy nekünk is kell a másik oldalért tenni, akkor tudunk javítani mindenen. Elképesztő jó kommunikációs érzéke van, kb. egy órás beszélgetés alatt felismerte és számomra is rávilágított a probléma forrására. Egy règóta húzódó megromlott családi kapcsolatot sikerült általa megoldanom. Nemcsak felismerte, de velem is megértette mit és MIÉRT kell másként kommunikálnom. Elfogadtam és gyakorlatilag a kapcsolat helyrehozását is segített megoldani. Nagyon hálás vagyok Anikónak, tiszta szívből ajánlom azoknak, akik tanácstalanok egy-egy helyzet megoldását illetően.

K. Andrea - pedagógus

45 éves vagyok, mérnökként eddig szinte minden problémámat meg tudtam oldani, egyedül a kamaszodó fiammal nem boldogultam. Szigorral próbáltam visszatartani a kisiklásoktól, ennek következtében viszonyunk minden igyekezetem ellenére egyre kritikusabbá vált. Kolléganőm ajánlására kerestem fel Anikót, akitől gyakorlati segítséget kértem és kaptam kamasz gyermekemmel kialakult kapcsolatom rendezéséhez. A beszélgetéseink segítségemre voltak a helyzet jobb megértésében.  Köszönöm a szakmai segítséget, csak ajánlani tudom mindeniknek!

N. Sándor - mérnök

,,Határozott, magabiztos nőként nehéz volt szembesülnöm vele, hogy van olyan nehézség az életemben amit nem tudok egyedül megoldani. Konfliktuskezelés témában Anikó szakértő segítő keze segített végigmenni a megoldásomhoz vezető úton. Élmény volt! Köszönöm szépen!"

Andrea 3 gyermekes anyuka

Van egy mondás: „A fától nem látjuk az erdőt…”  Ez jutott eszembe az Anikóval folytatott beszélgetéseink során. Négy cégem van, egyre jobban éltünk, de ritkán voltam otthon, az áhított életszínvonalhoz rengeteget kellett dolgoznom. Ez óhatatlanul a család rovására ment. Akkor szembesültem ezzel, amikor kiderült, elveszíthetem őket. A cégeim sikere és a család volt a mérleg két nyelve. A csaknem kilátástalan helyzetből Anikó segítségével találtam meg a kiutat, egyiket sem kell elveszítenem, amiért máig hálás vagyok. Köszönöm a pragmatikus hozzáállást és a nagyon jó meglátásokat.

M. Péter

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen segítséget kaphatok valakitől akit addig nem ismertem. Anikó, coachként segített tisztábban látnom a saját életemet. Köszönöm, hogy megismerhettem és ez által több lehetek. Amikor megkerestem, még elég borúsan láttam a jövőmet, azonban a közös munkánk során egyre szebbé és színesebbé vált a világom, melyet neki köszönhetek. Anikó önzetlen, elfogadó személyisége hozzájárult ahhoz, hogy új lapot kezdjek életem történetében. Azóta egy határozottabb, a világra nyitott, békés lelkű nő tekint vissza rám a tükörből. Élmény volt minden pillanata a közös munkánknak! Őszinte hála és köszönet érte!”  

Tímea - közgazdász

Gyakran ismételt kérdések

Önismereti utazás, mely során felismered értékeidet, erősségeidet és fejlesztendő gyengeségeidet.
Coachként bátorító, empatikus, elfogadó hozzáállással támogatlak. Inspiráló, irányított beszélgetéseink során segítek jobban megismerni önmagad és feltárni rejtett képességeidet annak érdekében, hogy önállóan tudd megoldani az élet adta kihívásokat. Ösztönözlek az általad meghatározott cél elérésében. Fogom a kezed az úton, amit te határozol meg a célod eléréséhez. Együttműködésünk során biztonságos közeget nyújtok, ahol nem a múlttal, hanem kizárólag a jövőddel és a céloddal foglalkozunk. Rád és arra a témára összpontosítunk amely számodra megoldandó feladat.
Coachként nem mondom meg, adott helyzetben mit kell tenned, nem én oldom meg a te problémádat, hanem támogatlak, hogy Te magad találd meg a számodra legideálisabb megoldást.
A családi coaching egy komplex folyamat, melyben a család minden tagja aktívan részt vesz. Az orientációs beszélgetés során (ez kb. 30 perc és ingyenes) elsősorban a szülőkkel konzultálok, mely során előzetesen feltérképezem a jelenlegi helyzetet és közösen határozzuk meg a témát, amivel dolgoznunk kell a jövőben. Erre a témára fókuszálva a következő ülésen külön a szülőkkel és külön a gyermekekkel konzultálok, majd közösen meghatározzuk a célt, melyet a család el akar érni. A találkozóinkon minden érintett bevonásával több szemszögből vizsgáljuk meg a helyzetet és közösen együttműködve keressük a mindenki számára ideális megoldásokat a cél eléréséhez. Találkozóink általában heti rendszerességgel valósulnak meg, de a helyzet sürgősségét tekintve, gyakoribb találkozók is lehetségesek. A találkozók általában személyesen, közösen egyeztetett helyszínen valósulnak meg, azonban igény szerint online is lehetséges. A konzultációk során a családtagok jobban megismerik egymást és közreműködésemmel, valamint irányításommal elindul egy őszintébb, közvetlenebb kommunikáció. A folyamat során minden családtag szembesül a saját és hozzátartozói erősségeivel és fejlesztendő képességeivel is, melyben egymásnak segítséget nyújtanak. Közös erőfeszítéssel teremtünk egy kiegyensúlyozottabb családi légkört, melyben mindenki jobban érzi magát az által, hogy érti és megérti a másik reakcióit. Ebben tudok én aktívan támogatást, segítséget nyújtani a családok számára.
Nem a múltat és a sérelmeket boncolgatjuk, hanem a jövőre koncentrálunk, ezáltal nem az okokat keressük, hanem a megoldásra fókuszálunk. Senkinek nem kell megfelelni, csak együtt kell működni a közösen meghatározott cél elérése érdekében. Célorientált, megoldás fókuszú együttműködéssel, rövid idő alatt jelentős változás érhető el annak érdekében, hogy javuljon a családi légkör. Egyénenként koncentrált figyelemben részesül minden családtag.
A gyermekek érzékenyebb képességekkel rendelkeznek, ezért minden számukra ismeretlen impulzust új információként kell feldolgozniuk. A gyermeki lélek érzékenységét szem előtt tartva segítem az élete során kialakult megakadások feloldásában. Minden gyermek másként reagál ugyan arra az őt ért impulzusra. Ez lehet, félelem, szorongás, vagy agresszív megnyilvánulás is. A gyermekek gyakran nem osztják meg szüleikkel szorongásukat vagy félelmeiket, melyet a szülő nem ért, de látja, hogy gyermeke viselkedése megváltozott. Én pedagógusként is jelen vagyok a gyermek coaching során, nagyfokú empátiával átérzem a gyermek helyzetét és számára biztonságos légkört biztosítva segítek megoldást találni az őt foglalkoztató elakadására.

Kapcsolat

Pedeman Consulting

TELEFONSZÁM
+36 30 430 9453

EMAIL CÍM
aniko.trapp@pedemanconsulting.hu